Az Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány története 2015-ig nyúlik vissza. Zachariás Ágnes (Ágica) - a menhely alapítója - eddigre már számtalan állatnak adott menedéket saját otthonában. 2015-ben édesapja örökségének ráfordításával kezdte építeni a menhelyét először otthonában, majd Solt egy külterületi ingatlanján. A menhely mára már számtalan olyan sérült, öreg, beteg állatnak adott otthont, akiknek máshogy nem lett volna esélyük a túlélésre.
A két helyszínen (Ágica otthonában és a telephelyen) átlagban 80 állat éli mindennapjait, keresi gazdáját. Az évek során mentettünk már teljesen reménytelen állápotban lévő kutyát, cicát, de volt hogy védett madarat és lovat is. A rosszabb állapotban lévő lakók Ágica otthonában leltek biztonságos otthonra. Köztük 4 kocsis kutyus, sok öreg, idős, beteg kutya, és FIV vírussal fertőzött cicusok.
A menhely célkitűzése, hogy olyan sérült, beteg, kiszolgáltatott állatoknak is jusson segítség, akiknek máshogy nincs esély túlélni. Azok a szerencsésebb állatok pedig, akiknek volt esélyük rehabilitációra folyamatosan keresik szerető gazdijukat, ahol igazi családtagként tekintenek rájuk. A honlapon örökbefogadható kutyáink és gazdára talált kutyáink egy része is megtalálható. Amennyiben örökbefogadáson gondolkozol, nézz szét gazdikereső állataink között.
Az alapítvány működését alapvetően befolyásolja a támogatóink által adott adó 1%, a pénzügyi és tárgyi adományok. Amennyiben lehetőséged van rá és szeretnéd munkánkat segíteni, akár csak egy kávé árával is, nézz szét a lehetőséget között a 'segíts' oldalon.
A ZooPlus adománygyűjtő akciójában menhelyünk számára 2.590.734Ft gyűlt össze, ami természetesen hatalmas seg…
Már 15, 2023
Kedves támogatóink! A menhely a megnövekvő rezsiárak miatt óriási gondban van újra, hatalmas 375 ezer forin…
Jan 14, 2023
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Ágica Solti Menhelye megújult honlappal vár titeket. A weboldalon tájékozó…
Jan 14, 2023
Közhasznú Alapítványunk adományokból és adó 1% jóváírásból tartja fenn magát. Minden apró segítséget hálásan köszönünk! Ha csak havi 1 kávé árát rá tudod szánni, hogy mentvényeink új esélyt kapjanak, azzal is rengeteget segítettél. Ha sokan így gondolják, akkor pedig távlati céljainkat is el tudjuk érni. Pénzügyileg az alábbi módokon tudsz segíteni.
Adó egy százalék felajánlásodat az alábbi adószámra tudod megtenni
18648355-1-17
Paypalon keresztül az alábbi gombra nyomva tud nekünk segíteni
Bank: Otp Bank
HU65 11732301 20010915 00000000
SWIFT: (BIC) OTP VHUHB
Bankkártyás fizetésre saját oldalunkon nincs lehetőség, viszont gyűjtés indult az adjukossze.hu oldalon, ahol különböző összegekkel támogathasz akár egyszeri, akár rendszeres módon.